fbpx

Mi az a Turnébusz?

TURNÉBUSZ PROGRAM

Kik vagyunk?

Átlagos emberek, akik még hisznek abban, hogy a zene önmagában varázslat, amihez nem kell extra fényes csomagolás, elég a tiszta szív és az önazonos előadás. Mottónk: „A ZENE él, a ZENE túlél”.

A Turnébusz programot a koronavírus helyzet és a Raktárkoncert sorozat inspirálta. Ám, míg a Raktárkoncert sorozat a zeneipar több ismert szereplőjének, jellemzően a nagy – és ismert fesztiválzenekaroknak nyújtott jelentős támogatást, a mi figyelmünk elsődlegesen a feltörekvő, második vonalbeli zenekarokra irányult, akiknek esélyük sincs ilyen programokban részt venni.

A Turnébusz programot üzemeltető MUSIC Alive Kft azért jött létre, hogy reagáljon erre a helyzetre, és segítő kezet nyújtson, olyan többségében vidéki, értékteremtő, magyar feltörekvő előadóknak és szerzőknek, akik saját műsorukkal szeretnének szélesebb közönséghez eljutni, és akiknek az előre jutásában a Covid helyzet nagy gátat szabott.

Mit valósítottunk meg már eddig?

Felépítettünk Székesfehérváron egy koncertstúdiót, ahol 15 rendezvényipari háttérmunkás, technikus számára is munkát biztosítunk.

(ALBA KoncertStúdió, Székesfehérvár – https://www.facebook.com/ALBAKoncertstudio)

Meghívtunk 25 feltörekvő zenekart, akikkel készítettünk egy 60 perces TV műsort (45 perc koncert professzionális színpadon + 15 perc interjú)

A stáb tagjai a szakma tapasztalt nagyjai, több évtizedes tapasztalattal:

  • Fénytervező: Porkoláb Tamás, 2020-ban az év fénytechnikusa
  • Világosító: Gál Zsombor, a Moonlight színpad- és fénytechnika tulajdonosa
  • Felvételvezető: Takács László, az aProStúdió tulajdonosa a Déja VU Meter könyv szerzője
  • Vezető operatőr: Andrics László

Mit szeretnénk?

Terjesztés oldalon sem a megszokott utakat követve, a jelenleg 25 részből álló könnyűzenei kulturális műsorsorozatunkat a helyi televíziók bevonásával szeretnénk országosan bemutatni. Ezáltal megvalósulna a programunk másik fő célja: a helyi TV-k színvonalas, friss kulturális tartalomhoz juttatása, akik így heti váltásban, fél évre kiterjedő műsor sorozatot kapnak jelképes áron. A felvétel, valamint forgatás technikai igényeit tekintve, ilyen műsort közülük kevesen képesek készíteni. Célunk, hogy az országban lévő kb. 200 független helyi televízióból legalább 100 TV-vel szerződjünk. A tárgyalások jelenleg is folynak, eddig szinte 100 %-os a részvételi szándék. 

Milyen hosszútávú céljaink vannak?

A Turnébusz Program a jövőt tekintve rengeteg lehetőséget rejt. Munkánk során értékes kapcsolati háló alakul ki a zenekarok, rendezvénytechnikai szolgáltatók, valamint művelődésszervezők és a televíziók oldalán. A 2022-es szezonban nívós fesztiválokon Turnébusz színpadokat szeretnénk felállítani, ahol a „turnébuszos” zenekarokat élőben is bemutathatjuk. Terveink között szerepel a második évad elkészítése már 52 epizóddal, inkább akusztikus unplugged műfajban, egy exkluzív helyszínen. A harmadik évad tervei is készen állnak már. Itt is az újdonság az elsődleges szempont. Olyan műsort készítünk, amilyen nem volt még Magyarországon

A helyi TV-k szűkös költségvetése és növekvő terheit tekintve úgy gondoljuk, hogy egy ilyen mértékű összefogás közép és hosszabb távon számukra is pozitív eredményeket hozhat. A helyi médiumokra irányuló figyelem már a hamarosan induló országos sajtókampányban is megjelenik, mint a Turnébusz program fő eleme.

A műsorról

A sorozat október hónapban indul. A szerkesztett műsorban, a riport több részre tördeli a koncertet. Szerepel a műsorban játék, a feltett kérdésre helyes választ beküldők között támogatónk vitalizáló italát, egy tálca Regenerát sorsolunk ki. Az egyes epizódok a sugárzási héten belül korlátlanul ismételhetők, online felületeken megjeleníthetők. Előző héten előzetest adunk. Bevonjuk a helyi rádiókat és a zenekarokat is, hogy saját felületeiken a nézőket a helyi tévékhez irányítsák.

Egy kis betekintés a még szerkesztés alatt álló műsorokba elérhető ezen a nem publikus linken. Kérem kezeljék diszkrécióval, külsős személyek számára ne továbbítsák.

https://youtu.be/dDEIV4Qm1b4

A műsoron dolgozó lelkes stábbal együtt szilárdan hisszük, hogy teszünk valamit ebben a reménytelennek tűnő helyzetben, értéket teremtünk azzal, hogy létrehoztuk és működtetjük ezt a programot, melyből minden bekapcsolódó szegmens profitál. Miközben megkerülhetetlen produktumot teszünk le a zeneipar asztalára, marketing szempontból is új utakat nyitunk meg a helyi tévék országos összefogásával.

Tisztelettel kérjük Önöket, hogy álljanak az ügyünk mellé, legyenek partnereink ebben a kezdeményezésben, tegyünk együtt az alkotó magyar zenei kultúra előre mozdulásáért. Szálljanak be Önök is velünk és a 25 zenekarral együtt a Turnébuszba és kérjük, hogy részvételi szándékukat mielőbb jelezzék felénk!

Üdvözlettel:

Kovács Zsolt

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük